A helyi anyagok elérhetőségének kérdésében nagy különbségek mutatkoznak. Míg a fával és szalmával kapcsolatban nincsenek nagyobb problémák, addig az ipari kender esetében néhány lépéssel le vagyunk maradva (más anyagokhoz és más országokhoz képest is). Ez annak a ténynek a következménye, hogy Szlovéniában az ipari kender építőipari felhasználása terén nincs zárt termelési, feldolgozási, disztribúciós és végfelhasználási kör. Az egyik kiemelt probléma a megfelelő gépesítés hiánya volt – mind a betakarítás, mind a feldolgozás (a szárak portalanítása és őrlése) fázisában. Továbbá, a gazdaságosság és a gazdálkodók termelési érdeke szempontjából a kenderrel való építkezés piacának ezer hektáros nagyságrendű területre lenne szüksége; de még ez sem garantálná az alacsonyabb árakat. Ezen okok, az ipari kender építőipari széles körű felhasználhatósága, valamint az ilyen típusú anyagok környezetkárosító szállításának kiküszöbölésére tett kísérlet miatt az állam részéről nagyobb proaktív szerepvállalásra és/vagy finanszírozásra lenne szükség a helyzet javítása érdekében.
A természetes építés elméleti és gyakorlati oktatásával kapcsolatos kihívásokat a jelenlegi helyzet összefoglalásával közelítettük meg, ahol megállapítottuk, hogy 1.) az egyetemeken az ilyen típusú építés hiányosan vagy egyáltalán nem képviselteti magát; 2.) a különböző szereplők önállóan szervezett műhelyei egymástól függetlenek, szórványosan zajlanak és nem átfogóak; 3.) szükség van az önállóan szervezett képzések továbbfejlesztésére (különösen) a hivatalos állami intézményeken kívül.
Az utóbbi időszak oktatási műhelyei közül azok dominálnak, amelyeket pályázatokon keresztül (a szórványosság problémája) vagy a résztvevők által (az elérhetőség problémája) finanszíroznak, ugyanakkor fennáll a koordináció hiánya egy olyan platform és együttműködés formájában a különböző természetes anyagokkal való építkezés terén Szlovéniában, amely összekötné a különböző tudással rendelkező szereplőket. Ez lehetőséget teremtene egy átfogó és folyamatos képzésre, amely végső szakmai képesítéshez vezethetne. Az ilyen típusú tudást és gyakorlatot az államnak kellene ösztönöznie és társfinanszíroznia a zöld munkahelyek létrehozásának keretében.
A záró részben a természetes építőanyagok, illetve az azokkal való építkezés társadalmi potenciáljaira összpontosítottunk. Megvizsgáltuk az önépítés, a szomszédi/helyi segítségnyújtás, a szociális és szolidáris építkezés, valamint a közösségi élet keretében megvalósuló közös építkezés aspektusait. Ez arról szólt, hogyan lehet a természetes építkezéssel javítani vagy megteremteni a méltó lakhatási feltételeket azok számára, akik ezt piaci áron nem engedhetik meg maguknak. Tehát megfizethető természetes építkezésről van szó, és nem (csupán) luxusról. Célja tehát a fiatalabb generáció, akiknek az ingatlanpiac megakadályozza még a legkisebb egységek tulajdonjogát is, vagy több évtizedes eladósodásba kényszeríti őket rossz feltételek mellett, ugyanakkor lehetőséget teremt a szegényebb nyugdíjasok életkörülményeinek javítására, akik – különösen vidéken – méltatlan körülmények között, szigeteletlen házakban vagy szobákban élnek, szembesülve az energiaszegénységgel, amelyet az állam a túlzott fűtési költségek kifizetésére nyújtott támogatásokkal próbál orvosolni… Ebben az értelemben szociális és szolidáris építkezésről beszélünk, mert egyesíti a társadalmi problémák kezelésének elemeit, magában foglalja a szociális komponenst, a generációk közötti szolidaritást és a szűk piaci mechanizmusok és profitlogika általános meghaladását. Ugyanakkor nem individualizált megoldások sokaságára kell gondolnunk, hanem közös kollektív gyakorlatra van szükség. Ennek elemeit a közösségi építkezés fejleszti, amely egy vagy több szempontra összpontosít, nevezetesen 1.) hozzájárul a helyi közösség lakhatási feltételeinek javításához, 2.) közös munka révén egyedi, kisebb lakóegységeket hoz létre, és 3.) közös építkezés révén kisebb lakóegységek közösségét hozza létre nagyobb közös terekkel, közösségi reprodukcióval a mindennapi életben stb.
Ezen kiindulópontok alapján a vitát a természetes építés területén való összekapcsolódásra, illetve együttműködésre vonatkozó beszélgetéssel és javaslatokkal zártuk. Ez azonban elsősorban egy olyan kihívás, amelyet a természetes építés különböző szereplőinek folyamatos közös gyakorlatával kell kezelni. Már az önálló szerveződés és a helyszíni szereplők összekapcsolása szempontjából is jelentős pozitív változások lehetségesek, a jelzett potenciálok még nagyobb kihasználásához azonban az állam szerepvállalására is szükség lesz.
